Mint egy maharani, vagy maharadzsa, úgy érezhetik majd magukat a Dertourral Delhi és Mombai között utazók ezen a 9 napos kiránduláson. Mesés palotákban, varázslatos tájakban gyönyörködhetnek utasaink, és csak és kizárólag a fantasztikusan fényűző Oberoi hotelekben szállnak meg.
A körutazás kezdeteként a vendégek felfedezhetik Delhi két oldalát is: a „régi” Delhi keleti stílusú negyedét, bazárokat, templomokat és mecseteket. Új Delhi a múlt század 30-as éveiben a britek által újult meg: széles, árnyas sugárutak, csendes kertek, koloniál stílusú nyaralók díszítik.
Agrában a régi fővárosban, amit kétszáz évig a mogulok uraltak a 16. és 17. században, pazar épületei dominálnak. Ebből az időből maradt fent többek között a Taj Mahal, amiről a látogató le sem tudja venni a szemét. Ehhez a pompához jól illikaz Oberoi Amarvilas Hotel, ezért a DERTOUR Deluxe vendégek itt szállnak meg, kilátással a Világörökség részét képező Taj Mahalra. A lenyűgöző Vörös Erőd is látogatható, ami ugyancsak az UNESCO világörökséghez tartozik.
Dzsaipur, Radzsasztán tartomány fővárosa „Rózsaszín Város” néven is ismert, annak köszönhetően,hogy a házak itt rózsaszínűek. Itt található a Hawa Mahal (Szelek Palotája) is, ami a látogatók számára kihagyhatatlan.
Udaipurban áll India legnagyobb palotája, 11 épületével, amelyből gyönyörű kilátás nyílik a mesterséges Pichola-tóra. A várost a „Kelet Velencéjének” is nevezik, fehér és halványsárga paloták tükröződnek a tóban.
Az utazás a nyüzsgő Mumbaiban, az ország legnagyobb és legfontosabb gazdasági központjában ér véget.
Rajasthan für Genießer – privát körutazás Delhitől Mumbaiig
9 nap/8 éjszaka kétágyas szobákban reggelivel, az Oberoi szállodalánc luxushoteleiben
Katalógus: Deluxe Asien Ozeanien Winter 2014/2015, 24. old.
útvonal: Delhi –Agra-Fatehpur Sikri-Dzsaipur-Udaipur-Mumbai
időpont: naponta, november 1. és április 30. között
Ár tartalmazza:
transzfereket, repülőjegyet Uadipur és Mumbai között, kirándulásokat, belépőket a látnivalókhoz program szerint, németnyelvű idegenvezetést.
Ár: 3474 €-tól/fő körutazás repülő nélkül
Részletek és foglalás a service@dertour.hu email címen, a 06 1 413 7335-ös telefonszámon, vagy partnerirodáink egyikében
információ utazási irodák számára:
körutazás kód: R DEL88800 LX RX B
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.